Közelgõ események


Nincs közelgõ esemény

Hatan a Berczik Sára Emlékverseny országos döntőjében


 Ritmikus gimnasztika - 2024 júl. 08

Bronz- és ezüstminősítésekkel tértünk haza.

449510591_868369911769025_6325745205819070058_n.jpg

Szakosztályunk hat versenyzője vívta ki a továbbjutást az országos döntő junior és serdülő korcsoportjába. „A felkészülésben akadtak nehézségek” - mesélte Falusi Lívia honlapunknak. „Egy betegség, egy sérülés, valamint a nagy meleg okozott némi problémát, de mindezek ellenére az ügy érdekében mindenki megtett mindent, amit csak tudott. A májusi budapesti Eb egy kicsit bezavart a verseny időpontjába, mert májusban nem rendezett hazai versenyt az RG-szövetség, emiatt ez a döntő kitolódott június utolsó napjaira. Nem szerencsés ilyenkor versenyezni. A tanév és a nagy meleg kimerítette a gyerekeket, ilyenkor a fáradtság miatt nehezebb az érdeklődést fenntartani a versenyzőkben a felkészülés alatt” - fogalmazott vezetőedzőnk.

Az első versenynapon a junior kategória képviselői léptek a szőnyegre, a nagy létszám miatt három csoportban. Versenyzőink teljesítménye egy picit halványabbra sikerült, mint amire előzetesen számítani lehetett, ugyanakkor születtek szép gyakorlatok is hibátlan teljesítménnyel, illetve nagyon kis hibával végrehajtva.

A második napon a lányok két csoportban mérték össze tudásukat. Maradt az előző nap már tapasztalt bizonytalan teljesítmény. Bár az előadásmódban kevesebb hiba volt, mint a kivitelezésben, az eredményekre azért büszkék lehetünk.

Junior kcs.:

MAYER LILLA, PLETENYIK BOGLÁRKA, TANDI KRISZTINA, DÓCZI ANNA: egyéniben, csapatban bronzminősítés
MAYER LILLA: bronzminősítés
PLETENYIK BOGLÁRKA: bronzminősítés
TANDI KRISZTINA: bronzminősítés
DÓCZI ANNA: bronzminősítés

Serdülő kcs.:

ROHR LUCA: ezüstminősítés
GÉRINGER GRÉTA: ezüstminősítés

„Most egy picit elmegyünk pihenni, feltöltődni a nyári szünetben, de hamarosan újra elkezdjük a munkát az augusztusi táborokkal” – zárta beszámolóját Falusi. 

Szép volt, PSE!


449437102_2262728774080342_524676656445975855_n.jpg
449382689_453410767549535_2766039417307849146_n.jpg