A ritmikus gimnasztika csoportos gimnasztika versenyszámait a négynapos győrszentiváni verseny első napján rendezték.
Sportegyesületünk versenyzői iskoláikat képviselték a versenyen. „A felkészülés alatt nagy hangsúlyt fektettünk a pontos és precíz kivitelezésre, a szinkronitásra” - kezdte beszámolóját Falusi Lívia. „Célunk volt, hogy minél kevesebb hibával és rontással mutassuk be a gyakorlatokat. A gyerekek között két versenyzőnk először mutatkozott be a versenyszőnyegen. A döntő folyamán a gyakorlatok többsége jól sikerült, de akadt azért néhány kisebb-nagyobb hiba, valamint ejtés is. Eredményben többet vártunk, a pontozásos sportágból adódóan és a pontatlanságoknak köszönhetően most egy kicsit elmaradtunk az elvárt eredményektől, helyezésektől” - fogalmazott vezetőedzőnk.
EREDMÉNYEINK:
II.korcsoport (karika gyakorlat)
3.hely Deák Ferenc Ált. Isk. csapata: PÁLFALVI ADINA, HEISZLER SZONJA, SITKEI HANNA, GORJÁNÁCZ EMMA
4.hely Bezerédj Ált. Isk. csapata: LENDVAY LEA, PÉRI JANKA, SADUN EVANGELINA, POCZIK SÁRA
7.hely Balogh Antal Kat. Ált. Isk. csapata: NEUMANN ANNA, NÉMETH LUCA, HERNÁDI SZONJA, DÖMÉNY KATA
Tartalék: TAR ZSÓFIA, SZILI ANNA
III. korcsoport (labda gyakorlat)
6.hely II. Rákóczi Ferenc Ált. Isk. duója: HORDI KIRA, RICZKÓ HANNA
V. korcsoport (szalag gyakorlat)
4.hely Vak Bottyán Gimnázium csapata: PLETENYIK BOGLÁRKA, TANDI KRISZTINA, DÓCZI ANNA, NAGY NÓRA
Hajrá, PSE!


