Beszámoló: Szenior Világbajnokság, Lengyelország, Rzeszów
Ezúttal Lengyelország rendezte a 2026-os tájfutó Szenior Világbajnokságot, a WMOC-t. Sportegyesületünk megalakulása óta pedig ez volt a nagyedik ilyen megmérettetésünk. Csapatunk a WMOC rövid távjára szokott jelentkezni, ahogy a mostani Lengyel Vb-n is ebben a számban indultunk öt fővel a szakosztályból. A döntőbe kerülésért a selejtezők első felében kellett végezni, amit az öt indulónk közül Böröcz Ildikó, Kovács Vera és Kiss Gábor tudott teljesíteni. A selejtező futamok szintén városi környezetben zajlottak a döntőtől eltérő terepen, sőt városban.
A döntő helyszínét a 200.000 lakosú Rzeszów település belvárosa biztosította. A pályák maximálisan kihasználták az óváros adta lehetőségeket, ráadásként a pályakitűzők útlezárásokkal is bonyolították az átmeneteket. Végül egy pörgős, hosszabb átmenetekkel tarkított, igazán gyors pályákat kaptunk. A végeredményeket tekintve legeredményesebb futónk W40A-ban Böröcz volt huszadik helyezésével, Kiss M45A-ban harmincnyolcadikként, Kovács W55A-ban negyvenhetedikként zárt.
Aradi Tamás és Schreiner Ferenc a B-döntőbe indulhattak.
Jövőre a nagy távolság miatt kihagyjuk a Japán WMOC-t, viszont a 2027-es Török Szenior Vb városi és erdei futamain is szeretnénk képviselni szakosztályunkat és a Magyar Tájfutó Szövetséget-
Hajrá, PSE!



