Gyűltek a ranglistapontok!


 Tenisz - 2019 okt. 14

Fiatal női teniszezőink Balatonbogláron és Soroksáron méretteték meg maguk.

tenisz-300x300-zold.png

Bálint Csenge és Komlósi Csenge a 2019-es év utolsó két szabadtéri versenyén vett részt az elmúlt két hétvégén. Szerencsére az időjárás mind a két versenyen kegyes volt teniszezőinkhez.

 

A lányok idén versenyeznek utoljára a 12 éves korosztályban, jövőre már ők lesznek a fiatalok a 14 évesek között. Ez elég nagy ugrás lesz számukra, hiszen a többség már komoly játékerővel rendelkezik, több nemzetközi versennyel is a háta mögött. Kihasználva még ezt a másfél hónapot minél több versenyre készülnek fel, és minél több mérkőzést játszanak, mind a 12, mind a 14 évesek között. Minden versenyen pontokat lehet szerezni, amiből próbálnak mindig minél többet összegyűjteni, hiszen egy bizonyos részét a lányok átviszik majd a 14 éves ranglistájukhoz. Mivel mindkét versenyen sikerült az idősebbeknél is pontokat szerezni, így már biztos, hogy a novemberi L14-es ranglistán ott lesznek a PSE korosztályos versenyzői is!

 

BALATONBOGLÁR

 

Sajnos hiába volt úgymond könnyű sorsolásuk a balatonboglári versenyen, mindkét

versenyzőnknél körbeverés történt a csoportmérkőzések során, majd a számolás után pár game-en múlott, hogy csoport másodikként(!) egyik Csenge sem lett továbbjutó. Bosszantó, hogy mindketten döntő szettben vesztették el az első meccsüket, hisz' mondhatni, ezen

múlt a továbbjutásuk. Hosszú idő után ott volt a lányok kezében a dobogós helyezés, amit nem tudtak kihasználni. Pozitív dolog azonban, hogy az első meccses vereség után mindketten megnyerték a másik két összecsapásukat, vagy simán 4/1, 4/0-ra vagy döntő szettben, ezen felül az idősebbek között is szépen helyt álltak. A balatonboglári versenyen ezzel a teljesítményükkel L12-ben négy, L14-ben két pontot szereztek.

 

SOROKSÁR

 

Egy hét múlva egy erősebb verseny következett Soroksáron, ami már a sorsolást látva is megmutatkozott. Hiába voltak az ellenfelek fiatalabbak, sokkal jobbnak bizonyultak náluk. Mind játékügyileg, mind pedig az önbizalom terén sokat kell még fejlődniük, hogy felzárkózzanak a fővárosiakhoz. Sajnos egy mérkőzést sem sikerült nyerniük, azonban a végeredményt látva egy kis „megnyugvás", hogy Komlósi Csenge L14-ben a végső győztestől kapott ki, Bálint Csenge pedig olyan csoportba került L12-ben, ahonnan szintén a végső győztes került ki. Ezzel, az utolsó szabadtéri versennyel L12-ben egy, L14-ben pedig két pontot sikerült a lányoknak összegyűjteni.

 

Hajrá, csajok! Gyerünk, tovább!






A hír megtalálható itt: Paksi Sportegyesület
https://www.paksise.hu/pse/news.php?extend.42