
Szép eredmények tájfutóinktól.
Az Atomfutás esetében öt, a Brutálatomon pedig mind a három távon voltak indulóink.
A kisebb, két-három kilométeres gyerektávokkal kezdődött a verseny, ahol a két kilométeren Szili Zsófia első, Fink Eszter harmadik lett, a három kilométeres távon Böröcz-Kiss Dániel szintén bronzérmet szerzett.
A hosszabb futamok esetében hét kilométeren Kovács Karina második, Hüffner Ákos tizennégy kilométeren második, és Tinnyei Petra harminckettő kilométeren szintén második helyezést ért el.
A délutáni Brutálatomon is szépen helytálltunk mind a huszonnégy indulónkkal.
Csapatunk legjobb eredményei:
Kölyöktáv két kilométeren Fink Eszter tizenharmadik, Kun Máté tizennegyedik, a négy kilométeres lighttávon Decsi Eszter harmincnyolcadik, Nagy Nimród hetedik, valamint a kétkörös nyolc kilométeres classictávon Hahn Máriusz második helyezést ért el a fizikálisan kimondottan nehéz pályákon.
Szép volt, PSE!



