RG-seink ősszel már versenyezhetnek


 Ritmikus gimnasztika - 2020 máj. 07

Végleges időpontok azonban csak a Torna Szövetség döntése után várhatóak, és utána az új célok is előtérbe kerülhetnek, addig alapozás és edzés minden mennyiségben.

h--pihe2.jpg

Ahogy arról már korábban, a félbeszakítás utáni hetekben írtunk, ritmikus gimnasztikás gyerekeinkhez az edzésprogramok, illetve az otthoni feladatok az internet segítségével jutottak el, melyeket trénereink folyamatosan frissítettek. „Reméljük, mindenki megtalálta a számára megfelelő és ugyanakkor kellemes gyakorlatokat, melyeket lelkesen végig is csináltak. Sportolóink kaptak olyan házi feladatokat is, melyekről visszajelzéseket kértünk” - kezdte friss beszámolóját vezetőedzőnk, Falusi Lívia, aki azt is elmonda, nagyon várják már az újrakezdést. „Jó volt otthon maradni egy kicsit, de úgy érezzük, most már hosszúra nyúlt ez a kényszerpihenő. A jelen állás szerint egy kellemes kis alapozással kezdünk majd, mivel a mögöttünk hagyott időszak hosszabb volt, mint a nyári szünet.”

A Ritmikus Gimnasztika Szövetség az összes tavaszi versenyt törölte, a saját szervezésű, eredetileg májusra tervezett Jubileumi Gálánkat pedig az év végére halasztottuk. A fellépésekkel kapcsolatosan Falusi így nyilatkozott: „Ha minden jól alakul, versenyzőink talán ősszel már szőnyegre léphetnek megmérettetés céljából. Az áthelyezett és a módosított versenyek, mint például a Berczik Sára Emlékkupa például (minden kategóriában és minden korosztályban) ősszel kerül megrendezésre.” Hogy egész pontosak legyünk, a 2020. május 1-jétől érvénybe lépő 2020. évi versenynaptár ismételt módosításáról - esetleg végleges törléséről - legkésőbb 2020. szeptember 30-ig kell döntést hoznia a Magyar Torna Szövetségnek. „Igen, ha már tudunk valami biztosat, a szakosztály szakmai stábja összeül, és megbeszéljük a kialakult helyzet miatti új céljainkat, valamint a felmerülő szakmai kérdéseket” - zárta gondolatait vezetőedzőnk.

Hajrá, PSE!





A hír megtalálható itt: Paksi Sportegyesület
https://www.paksise.hu/pse/news.php?extend.97