Ökölvívó szakosztály

„A becsületes erőfeszítés embert formáló élmény”
/ Lance Armstrong /

Pakson az ökölvívás a 40-es évek végén, az 50-es évek elején honosodott meg. Akkoriban még egyéni meghívásos versenyeket rendeztek a volt Polgári Fiú Iskola (ma Bezerédj Általános Iskola) udvarán felállított szorítóban.

Az 50-es évek elején alakult meg az első szakosztály a Szövetkezeti SE berkeiben, és Takács Gyula edző irányításával készültek a versenyzők a megyei megmérettetésekre. Ott ismerkedett meg a sportággal a Paksi SE egyik edzője, Feil Ádám is. Olyan ökölvívók nevelkedtek a szakosztályban, mint Bán Tibor, Sumicz István és Schmidt János, akik a Magyar Ifjúsági Válogatottságig jutottak.

A Szövetkezeti SE és a Paksi Kinizsi összeolvadásával létrejött a Paksi Sportegyesület, és az így létrejött új egyesület a Kinizsi szakosztályai mellett az ökölvívást is felkarolta. Erre az időre tehető az ökölvívás valódi meghonosodása a városban. Elsősorban helybeli fiatalokra építettek, de már előfordult néhány „import” öklöző is.

A szakosztályban folyó komoly és szakszerű edzésmunkát fémjelezte, hogy a versenyzők évről évre javuló eredményeket értek el a hazai és a nemzetközi kűzdőtereken; országos szinten meghatározó szerepet játszottak.

A csúcspontot az 1983-as teljesítmény jelentette, amikor az NB II. megnyerése után lehetőség nyílott a csapat előtt, hogy első osztályú csapatbajnokságban induljanak. Azonban a szakosztály vezetése még nem tartotta elég érettnek erre a csapatot. A következő évben ismét kivívták a jogot a feljutásra, ahol aztán remekül helyt is álltak, s a második évben bajnoki aranyat szereztek. Az egyéni versenyben szerzett 61 olimpiai ponttal a hazai élmezőnyben helyezkedtek el. Erős, Kalocsai, Ledneczki, Magyar, Rimóczi, és Orsós neve országszerte ismerősen csengett a szorítók környékén.

1988-ban az athéni EB-n Bognár és Erős indulhatott, utóbbi ezüstéremmel kápráztatta el a magyar, de főleg a paksi szurkolókat. Nagyszerű utánpótlás munkáról tanúskodott a serdülő, ifjúsági és junior országos egyéni bajnokságon megszerzett három arany, négy ezüst, és három bronzérem. Folyamatosan erősödött a szakosztály idegenlégiósokkal is.

Az 1991-92-es bajnoki évadban ismét ünnepelhettek a paksi bunyósok, hiszen a pontveszteség nélküli CSB győzelem után az addigi legsikeresebb OB szereplés már a habot jelentette az ünnepi tortán.

1991-re a Paksi Sportegyesület az ökölvívásban a sportág egyik hazai fellegvárává nőtte ki magát. A Balzsay Károly – Feil Ádám edződuó tanítványai harmadszor nyerték el az NB I-es CSB bajnoki címét. A különböző korosztályos OB-ken valóságos éremeső részesei voltak a PSE bunyósai.

A barcelonai olimpián Bognár László és Petrovics János is szorítóba lépett, de szereplésüket nem kísérte szerencse. Időközben többen megpróbáltak a profik között érvényesülni.

1994-ben a szakosztály külföldi csapatokkal is felvette a kapcsolatot: román, dán, majd később szlovák városok öklözőivel tartottak közös edzőtáborokat, versenyeket.
1999-ben látványos visszaesés következett: a főszponzor kikötötte, hogy főállású ökölvívók nem tarthatók, a kihelyezett nagydorogi szakosztályt meg kell szüntetni. A válogatott kerettagok leálltak, így szinte csak utánpótlás-nevelő bázis lett az egykor szép napokat megélt szakosztályból.

Napjainkban három edző: Feil Ádám, Kajtár László és a Magyar Bajnok, Magyar István foglalkozik a gyerekek nevelésével. Korábban PSE-s, jelenleg profi ökölvívók edzenek a Fehérvári úti csarnokban, ezzel is lendületet adva az utánpótlásnak a mindennapi edzéshez.

2001-ben a Magyar Ökölvívó Szövetség elismeréssel nyilatkozott a szakosztályban folyó oktató – nevelő munkáról, és támogatásáról biztosította az egyesületet, ezzel is alátámasztva, hogy a fényes múlt mellett a jövő is kecsegtet eredményekkel.