Népszerű és mosolygós volt az idei Mikulás adogató versenyünk!


 Tenisz - 2019 dec. 17

Eredmények teniszezőink szokásos évadzáró rendezvényéről.

mikad1.jpg

A 2019-es Mikulás adogató versenyünkre közel száz(!) teniszezőt neveztek az edzők, melyből végül hetvenen mérették meg magukat a tornánkon. Az év végéhez közeledve a hagyománnyá vált versenyünk célja pedig épp az, hogy minél többen ütőt ragadjanak. A számokat és a teniszezők sokaságát látván, ismét egy sikeres rendezvényről beszélhetünk. Sajnos sokan nem mernek mérkőzést játszani, ugyanakkor, akik bátrak, ilyenkor nagyon ügyesek szoktak lenni, még akkor is, ha csak pár hónapja ismerkednek a sportággal. Akadtak olyan gyerkőcök, akik több kategóriában is elindultak, és olyanok is, akik két-három kupát vihettek haza szekrényük polcára. Rendezvényünk fejlődését jelzi, hogy idén először minden korcsoport dobogósa kupával, valamint minden induló éremmel gazdagodott, de az ünnepekre való tekintettel megannyi csokit és édességet is lehetett gyűjteni.

A meccsek folyamán a várható mellett meglepetés-végeredmények is születtek, lássuk a teljes eredménylistát:

2011-2013-as fiúk
1. Keresztes Erik 10/9
2. Frigyesi Gergő 10/4
3. Sass Noel 10/3
4. Kern Levente és Gyuricza Máté 10/2
5. Szabadi Csongor 10/1

2009-2010-es fiúk
1. Rafaisz Márk 20/17
2. Csanádi Tamás 20/16
3. Tell Kristóf 20/13
4. Horváth Benett 20/7

2008-as fiúk
1. Feil Csongor 20/15
2. Lizák-Pető Balázs 20/13
3. Vájer Bálint 20/4
4. Ledneczki Máté 20/1

2007-es fiúk
1. Hernádi Csanád 20/18 (6)
2. Gáspár Levente 20/18 (5)
3. Richter Kristóf 20/17
4. Mezei Gábor 20/16
5. Lacza Levente 20/15
6. Braun Richárd és Bálint Máté 20/13
7. Cseri Adrián 20/12

2010-es lányok
1. Kozma Lina 20/17
2. Weisz Janka 20/14
3. Jáhn Zsanett 20/13
4. Jáhn Adrienn 20/12

2009-es lányok
1. Németh Petra 20/13 (5)
2. Bauer Luca 20/13 (3)
3. Ágoston Lili 20/12

2007-2008-as lányok
A-csoport

1. Bálint Csenge 20/20
2. Ledneczki Hanna 20/16
3. Kozma Kíra 20/15
4. Kósa Szonja 20/10
B-csoport
1. Farkas Szófia 20/19 (6)
2. Panta Lili 20/19 (5)
3. Bencze Rebeka 20/16
4. Uitz Zsófia 20/12
5. Somkert Betty 20/8

A párhuzamosan megrendezésre kerülő ifjúsági verseny eredményei:

L12
1. Bálint Csenge
2. Kósa Szonja
3. Farkas Szofi és Kozma Lina
5. Kozma Kíra és Ledneczki Hanna

L14
1. Bálint Csenge
2. Tóth Hajnalka
3. Kósa Szonja és Sáfrány Hanna
5. Molnár Angyalka, Feil Léna, Patamia Rosaria, Kajári Lili

L18
1. Szelp Anikó
2. Payer Bernadett
3. Tóth Emese Réka
4. Bóna Kata

F12
1. Hernádi Csanád
2. Richter Kristóf
3. Gáspár Levente
4. Feil Csongor

F14
1. Fillér Dávid
2. Novák Dávid
3. Feil Csongor
4. Feil Csanád
5. Haaz Gergő

F16
1. Fillér Dávid
2. Kánnai Balázs
3. Sáfrány Tamás
4. Gyuricza Mátyás
5. Kovács Zalán és Feil Csanád

F18
1. Simiakis Axel
2. Fillér Dávid
3. Sáfrány Tamás
4. Gyuricza Mátyás
5. Stadler Csaba és Reichardt Alex

Végezetül pedig nagy örömmel írhatjuk, a tornát és a napot a gyerekek és a szülők is egyaránt mosolyogva zárták, mely szervezőinknek hatalmas elismeréssel szolgált. Hajrá, PSE!

mikad2.jpg
mikad3.jpg
mikad4.jpg





A hír megtalálható itt: Paksi Sportegyesület
https://www.paksise.hu/pse/news.php?extend.69