Lassan vége a felkészülési időszaknak


 Tájfutás - 2020 jan. 09

Tájfutóink 2020-ban is számtalan versenyen képviselik egyesületünket.

rob7_.jpg

Kiss Gábor edzőnket új év elején arra kértük, avasson be bennünket tájfutószakosztályunk 2020-as terveibe.

„Ebben az esztendőben az országos bajnokságokra fogunk koncentrálni. Májusban középtávú és váltó, júniusban éjszakai, szeptemberben rövidtávú, októberben normáltávú országos bajnokságokat rendeznek. Bízom benne, hogy ezeken a versenyeken idén is több érmes helyezést fogunk elérni, továbbá szeretném, ha minél több versenyzőnk - a rangsorpontjaik alapján - első osztályú minősítést szereznének.”

Tájfutóink két legnehezebb időszaka a tavaszi és az őszi etap, ilyenkor hétről hétre versenyek vannak, így talán nem csoda, ha trénerünk ebben az évben az új utánpótlás tájfutó csoportunkat fizikálisan és technikailag is fejleszteni szeretné.

„Augusztusban várhatóan három fő képviseli klubunkat a Szenior Világbajnokságon, mely versenyt rövid, közép és normáltávon rendezik Szlovákiában. Szintén ebben a hónapban kerül lebonyolításra az ötnapos nemzetközi Hungária Kupa, ahol szeretnék a tavalyi évhez hasonló sikereket aratni” - zárta előretekintő gondolatait Kiss.

Természetesen honlapunk minden tájfutóversenyről beszámol majd, így idén is megéri rendszeresen látogatni weboldalunkat.

Hajrá, PSE!





A hír megtalálható itt: Paksi Sportegyesület
https://www.paksise.hu/pse/news.php?extend.71