Főszerepben a meccsrutin.
Lakatosné Klopcsik Diana, klubunk vezetőedzője Tóth-Udvardy Tamással, a Tolna Vármegyei elnökkel folyamatosan azon dolgozik, hogy a megye teniszélete minél jobb legyen, a létszám növekedjen, a tenisz szerelmeseinek minél több játéklehetőséget tudjanak biztosítani.
Az április végi korosztályos és felnőtt megyebajnokság elsődleges célja a gyerekek számára az volt, hogy meccsrutint szerezzenek még az utolsó pillanatban is a Tolna vármegyei tenisz diákolimpiára, a felnőtteknek pedig a másokkal való megmérettetés volt a cél. Sajnos nagyon kevés felnőtt jár versenyre, szinte mindig ugyanazokat az arcokat lehet látni, kevés az új érdeklődő. A Felnőtt férfi B kategóriában meglepő módon most csak három fő jelentkezett, de nagyon szoros meccseket vívtak egymással. A felnőtt igazolt, A kategóriában nyolc fő jelentkezett. Náluk egyenes kiesés volt, igazán szoros mérkőzés volt az összes, látványos megmozdulásokkal. A korosztályos mezőnyben is hatalmasat küzdöttek egymással, a széllel és a meleggel is a résztvevők. Több órát játszottak, hogy kiderüljön, ki lesz a megye bajnoka.
A szülőknek, edzőknek ezúton is köszönjük a többórás kitartást, támogatást. A jelenlévők nagyon szoros és izgalmas meccseket láthattak.
Hamarosan folytatódik a megyei rendezvénysorozat. Addig is jó felkészülést, sok-sok teniszt kívánunk mindenkinek!
Eredmények:
Zöld labdás lányok:
1. Domonyai Adél (Szekszárd)
2. Kiss Bianka (Paks)
3. Tóth Sarolta (Szekszárd)
Zöld labdás fiúk:
1. Tamási-Schwarcz Krisztián (Paks)
2. Lőrincz Bence (Paks)
3. Sabankó Zétény (Paks)
U18 fiúk:
1. Lévai Rafael (Szekszárd)
2. Szili Lajos (Paks)
3. Richter Kristóf (Paks)
U16 összevont:
1. Szabó László (Bonyhád)
U14 fiúk:
1. Domonyai István (Szekszárd)
2. Tigelmann Ábel (Szekszárd)
3. Polgár Péter (Szekszárd)
Felnőtt B férfi:
1. Bacsó Miklós
2. Máté Zoltán
3. Dr. Orova Dániel
Felnőtt A férfi:
1. Kenyeres Ádám (Paks)
2. Muharos Péter (Bonyhád)
3. Lisztmajer Tamás (Paks) és Tóth-Udvardy Tamás (Szekszárd)
Mindenkinek gratulálunk!