Barta Debrecen után Budapesten is megcsillantotta tenisztudását.
Idén július közepén került megrendezésre a Magyar Szenior Budapest Bajnokság. A verseny színvonalát mindenképpen emelte, hogy a szövetség az idén - a pandémiás helyzetre való tekintettel - úgy döntött, az egész országból lehet nevezni.
A PSE színeit Barta Attila képviselte, aki az ötvenötös korosztályban indult, mint a verseny első számú kiemeltje. A férfi, egyéni, ötvenötös korosztályba egyébként összesen tizenketten neveztek.
Az első nap első körében Attilának nem kellett pályára lépnie, mivel a tizenhatos tábla nem telt meg. Teniszezőnk a második körben azzal a Molnár Andrással játszott, aki korábban egy kínai versenyzőt győzött le 6/1, 6/1-es arányban. A meccs nagy csatát hozott, de 6/1, 3/6, 10/8-cal végül Barta örülhetett. Szombaton, a torna második napján egy igen neves ellenfél következett Ozsvarth András személyében, aki 4/6, 1/6-ra sajnos legyőzte sportolónkat. Ozsvarth, mint később kiderült, végül az egész tornát megnyerte.
Mivel ebben az évben összesen két első kategóriás verseny lesz megrendezve, így a harmadik helyért szerzett kilencven pont sokat fog számítani a jövő évi magyar ranglista helyezésben.
Szép volt, Attila! Így tovább!
Hajrá, PSE!