Tehetségünk U17-es válogatott mérkőzései számát növelte az elmúlt héten.
Ahogy arról április elején beszámoltunk,
Kiss Gréta ismét meghívót kapott az U17-es legjobbak közé. Fiatal női válogatottunk hazai rendezésű Eb-selejtező mini tornán vett részt, mely alkalommal Csehország és Spanyolország ellen játszottunk.
„Nagyon jól éreztem magam, a csapat pedig mostanra teljesen összeállt, mindenki ismer mindenkit, jó barátok vagyok. Az edzői stáb kiemelte és megdicsérte a hozzáállásunkat a hét zárásakor. Úgy vélem tehát, meg voltak velünk elégedve” - fogalmazott csatárunk, mikor az elmúlt hetéről kérdeztük.
Grétáék a csehek ellen magabiztos, 3-0-s győzelmet arattak.
„Egy nagyon hajtós, küzdős mérkőzés volt, így csereként beállva is maximálisan fel kellett vennünk a tempót. Kiváló felfogásban játszottunk, mindenki nagyon akart, csúsztunk, másztunk, igazán agresszíven futballoztunk.” Sajnos a második találkozó már nem sikeredett ilyen fényesre, a spanyolok fölénk nőttek. A 6-0-s végeredmény persze nem véletlen.
„Igazából mondhatjuk azt, hogy a spanyolok pihentebbek voltak, hiszen előttünk Ők még nem játszottak, de azért meglátszott, hogy Ők Európa egyik legjobb csapata. Talán, ha lett volna nekik is egy meccs már a lábukban, nincs ekkora különbség” - elemzett gólvágó támadónk.
Játékosunk az első mérkőzésen bő tíz, majd a másodikon húsz percet játszhatott, így további két mérkőzéssel növelte korosztályos válogatott mérkőzései számát.
„Úgy gondolom, egész jól ment a játék, de sosem vagyok megelégedve magammal, így most is lehettem volna még jobb. Sajnos nem jártam közel újabb gólhoz, a csehek ellen nem adódott olyan szituáció, a spanyolok ellen meg nagyon be voltunk szorítva” - mesélte honlapunknak Gréta, aki azt is hozzátette, legközelebb már az U19-es legjobbak között szerepelhet csak, de bízik benne, és továbbra is keményen dolgozik, hogy oda is meghívót kaphasson.
Szép volt, Gréta!
Képek: mlsz.hu