Legfiatalabb lányaink a Nagykanizsát győzték le.
Női NBII. Nyugati csoport, 3. forduló: FC Nagykanizsa - PAKSI SE 6 - 1 (4 - 1)
Kezdők: Lengyel, Wiesner, Csere, Sajabó, Boda, Horváth, Csehi, Kiss G., Fodor, Kiss L., Koloh
Cserék: Marosi, Éberling, Kapéter, Nagy
Gólunkat Kiss G. 31’ szerezte.
„Erősen tartalékosan utaztunk Nagykanizsára, szinte a teljes védelmünk hiányzott. Kapott góljaink nagy részét helyezkedési hibákból kaptuk, hiszen hátsó sorunk nem volt összhangban. Ez határozta meg az első játékrészt, ugyanakkor mezőnyben ennek ellenére nem játszottunk rosszul. A szünetben próbáltunk változtatni a dolgokon, és ez sikerült is, ami nagy pozitívum volt. A második félidőben sokkal kezdeményezőbbek lettünk, és lehetőségeket is kidolgoztunk. A mérkőzést a csapategység döntötte el, a hazaiak már tavaly is ebben a ligában szerepeltek, míg nekünk az első félévünk ennek a megtalálásáról szól” - így Horváth György vezetőedzőnk.
Jó teljesítményt nyújtottak: Horváth, Fodor
Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 3. forduló: Szekszárdi UFC - PAKSI SE 11 - 0 (5 - 0)
Kezdők: Figura, Lusinszki, Berecki, Tancsa, Szűcs, Fodor, Zufall, Bogdán, Kapéter, Győrfi, Ruff
Cserék: Nagy, Árki, Theobald, Szajkó, Szilágyi
„Hasonló érzéseim vannak, mint az elmúlt hetekben. Két-három évvel idősebb ellenfelekkel találkoztunk, de úgy gondolom, egyre jobban sikerül felvenni a bajnokság ritmusát” - értékelt Kneller Balázs vezetőedzőnk.
Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 3. forduló: PAKSI SE - Football Club Nagykanizsa 6 - 3 (3 - 2)
Kezdők: Lajkó, Selányi, Sallai, Feil, Szalók, Reiser, Forrai, Migács, Horváth
Cserék: Molnár, Reifschneider, Kontár, Skanda
Góljainkat Sallai 12’, 20’, 24’, 68’, Feil 50’ és Selényi 63’ szerezték.
Képek: U19