Közelgõ események


Nincs közelgõ esemény

Érmes sikerek a homokbuckákról


 Tájfutás - 2022 okt. 03

Kalocsa Kupa - Kisizsák

kalocsakupa22okt1.jpg

Tizenhat fővel vettünk részt a kétnapos regionális rangsoroló Kalocsa Kupán, amelyet a Kisizsák melletti Balog-hegy területén rendeztek.

A versenyt az idei Hosszútávú OB egyik felkészítő versenyének terveztük be. Az első napi pörgős középtáv után hosszútávval folytatódott a verseny. Jól futható fenyvesek, ligetesek és borókás területek jellemezték az erősen homokbuckás felszínt.

Összetettben szép eredményeket értünk el: Volf Barnabás F21C-ben első, ugyanitt Hahn Bercel harmadik, testvére Hahn Máriusz F20A-ban szintén harmadik, Hahn Márton F10D-ben második és a Hahn gyerekek édesapja, Hahn Mihály nyílt technikás kategóriában első lett, végül N21Br-ben Schwendtner Réka harmadik helyezettként zárt. Kiemelendő Kovács Vera is, aki csak vasárnap indult N50-ben, és az első helyen végzett, valamint Nagy Nimród, aki F10D-ben az első nap harmadikként ért célba.

Szép volt, PSE!

kalocsakupa22okt2.jpg
kalocsakupa22okt3.jpg
kalocsakupa22okt4.jpg
kalocsakupa22okt5.jpg