Sajnos a siker a múlt hétvégén elmaradt a lányoknál.
Női NBII. Nyugati csoport, 8. forduló: PAKSI SE - Pápai ELC 2 - 3 (0 - 2)
Kezdők: Lengyel, Fodor, Debreceni, Wiesner, Sereg, Horváth, Csehi, Sajabó, Fritz, Kiss G., Kiss L.
Cserék: Kuklis, Boda, Éberling, Szilágyi, Tancsa, Kapéter, Zufall
Gólunkat Horváth 76’ szerezte, továbbá a vendégektől András vétett öngólt.
„Nagy bizakodással vártuk a mérkőzést, hiszen ellenfelünk hozzánk hasonló erőt képvisel, erre az idei szezon leggyengébb első félidejét produkáltuk. Csapatként abszolút nem működtünk, nem a játékkal foglalkoztunk, ez pedig egyértelműen nyomot hagyott a játékunkon. A negyvenötödik percben tudtunk először veszélyeztetni, addig nem tudtunk helyzetet kialakítani. Ellenfelünk két góllal büntetett, jó védekezésükhöz pedig maximálisan asszisztáltunk. A szünetben sikerült kicsit rendet rakni a fejekben, így a második játékrészre feljavultunk, szépíteni is sikerült. Ezt követően a vendégek újra bevették a kapunkat, lányaink mindent megpróbáltak, hogy felzárkózzanak, és újra feljöttünk egy gólra. 2-3-as állásnál több százas ziccert kidolgoztunk, valamint a kapufát is eltaláltuk, sajnos egalizálni nem sikerült, pedig az utolsó percekre teljesen beszorítottuk ellenfelünk” - így Horváth György vezetőedzőnk.
Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: PAKSI SE - Kelen SC 1 - 7 (1 - 2)
Kezdők: Figura, Lusinszki, Árki, Tancsa, Szűcs, Fodor, Bogdán, Szilágyi, Kapéter, Győrfi, Ruff
Cserék: Asztalos, Szajkó, Theobald
Gólunkat Szilágyi 42’ szerezte.
„Az első félidőben rengeteget birtokoltuk a labdát, próbáltuk keresni az üres területeket, és jól bejátszani azokat, úgy vélem, ez elég jól sikerült. Rutinosabb ellenfelünk azonban sajnos gólokkal büntette a hibáinkat” - értékelt Kneller Balázs vezetőedzőnk.
Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 7. forduló: Szekszárdi UFC - PAKSI SE 4 - 1 (1 - 1)
Kezdők: Lajkó, Szabó, Selényi, Sallai, Feil, Szalók, Reiser, Forrai, Migács
Cserék: Reifschneider, Vaszkó, Horváth, Skanda
Gólunkat Sallai 6’ szerezte.
Képek: NBII.